Így használjuk a direktfüggesztőt

Különösen a régi építésű házaknál, a stukatúros födémeknél vagy az olyan épületszerkezeteknél, ahol utólagos plafonkialakításra van szükség, rendkívül népszerű megoldás az álmennyezet. Léteznek kifejezetten egyszerű megoldások is ebben a tekintetben, azonban a látványosabb, tartósabb, valódi plafonhatást eredményező eredményekhez minden esetben masszívabb szerkezetek alkalmazására van szükség.

Ilyenkor különféle profilokat és függesztőket kell felerősíteni a falszerkezet megfelelő pontjaira – természetesen erőteljes dübelezéssel – ahhoz, hogy kellően masszív szerkezetet kaphassunk, amit meg lehet terhelni különféle burkolati elemekkel. Álmennyezethez ugyanis többféle alapanyagot is felhasználhatunk, az egyszerű gipszkarton ugyan a legnépszerűbb – illetve ezzel érhető el valódi plafonhatás –, de sok helyen látni például lambériát vagy szalagparkettát is ebből a célból.

Bármelyik alternatíva mellett döntünk, az olyan szerkezeti elemek, mint például a kínálatunkban piacvezető áron elérhető direktfüggesztő rendkívül fontos lesz ahhoz, hogy megfelelő minőségben dolgozhassunk. Lássuk, hogy mit kell tudni erről a kész szerkezetben láthatatlan, de mégis rendkívül lényeges kiegészítőről.

Mi az a direktfüggesztő?

A direktfüggesztő egy általában horganyzott acéllemezből formázott profilelem, mely masszívan rögzíthető gyakorlatilag bármilyen fa és betonszerkezethez, majd azt követően rengeteg alakítási lehetőséget biztosít ahhoz, hogy mennyire mélyre eresszük például az álmennyezet szintjét, illetve miként rögzítsük hozzá az elemeket.

Mint a neve is mutatja, egy függesztő elemről van szó, így oldalirányban gyenge profil, csak nagyon könnyű szerkezetek csatlakoztathatók hozzá, megfelelő távolságokban és csavarozással alkalmazva azonban a függőlegesen hozzáerősített felületek kifejezetten tartóssá tehetők.

Az álmennyezetek mellett nagyon népszerű például tetőtérbeépítések során, keskeny előtétfalaknál, léc- vagy CD-vázak rögzítésekor. Fontos, hogy többféle méretben kapható, és bár nagyon jól formázható, egyszerűen vágható akár egy jobb csípőfogóval is, ugyanakkor a karok hosszúsága – hajlításponttól – meghatározza a szerelési távolságot, így mindig alaposan mérjük fel, hogy az álmennyezet hol és milyen mélységeket enged majd meg.

Nem kizárt ugyanis, hogy míg a helyiség egyik pontján elég egy 70 milliméteres direktfüggesztő, addig egy másik helyen – régi építésű házaknál előfordulhat akár több centiméteres szintkülönbség is a plafonnál – már a 125 milliméteresre lesz szükségünk, mert több mint 7 centiméterrel kell lejjebb hoznunk az álmennyezetet.

Munka a direktfüggesztővel

A direktfüggesztővel dolgozni közel sem olyan nehéz, mint azt elsőre gondolnánk, sokkal nagyobb probléma, hogy gyakran óriási előkészületekre van szükség hozzá, ami sokkal időigényesebb lehet, mint az a folyamat, amikor a függesztőket felrögzítjük a gerendákra, a kiemelt elemekre vagy éppenséggel a stukatúros mennyezetre.

A kezdő lépés minden esetben az, hogy a direktfüggesztők helyét kijelöljük a mennyezeten. Rendszerint ilyenkor a helyiséget körbe ölelő szerkezet már készen van, így a direktfüggesztő magasságát könnyedén meg tudjuk határozni. Ez különösen olyan esetekben fontos, ha nagy egyenetlenségek vannak a plafonnál.

Gerendás mennyezetnél eleve a gerendák iránya adja majd a függesztők helyét, egy szűz plafonnál – például stukatúrnál – azonban nekünk kell kijelölni a leendő helyzetüket. Ehhez a legegyszerűbb, ha úgynevezett csapató zsinórt használunk. Először mérjük fel a direktfüggesztők egymástól való távolságát, a helyiség szélességében. Itt fontos szabály, hogy maximum 40 centiméterre kerüljenek egymástól szélességben a függesztők. A keskenyebb távolságok szerkezet függvényében gyakran szükségesek, a szélesebb megoldások azonban még könnyű alapanyagok használata esetén is kerülendők.

A csapató zsinórral kijelölt vonal mentén egyszerű lesz kimérni a direktfüggesztők leendő helyét. Hosszanti irányban maximum 100 centiméter a megengedett maximum távolság, de például egy nehezebb lambéria esetén sokkal szerencsésebb, ha inkább 50-60 centimétereken fognak a függesztők. Érdemes a gyakorlatban megtalálni inkább a két véglet közötti legjobb alternatívát. Mindez azért lényeges, mert az elhangzott maximumokkal kialakított álmennyezeteknél a felfüggesztő pántok 0,4x1 méteres hálót képeznek a plafonon, aminek a fogóereje kifejezetten magas lesz.

Egy fontos alapszabályt azonban mindig meg kell jegyeznünk a direktfüggesztővel kialakított álmennyezetek esetén. Ez nem más, minthogy a felfogatóelemet soha, még betongerendába való rögzítés esetén se fogassuk oda műanyag dübelekkel, hiszen ezek hosszútávon a folyamatos húzóerő miatt elengedhetnek.

Amennyiben beton mennyezeten dolgozunk, akkor mindig használjunk direktfüggesztőnként egy darab megfelelő hosszúságú és átmérőjű beütőéket, amit kifejezetten ilyen feladatokra terveztek. Természetesen stukatúros megoldás esetén ez nem megfelelő megoldás, ezekben az esetekben a hagyományos facsavarok közül érdemes válogatni, méghozzá a hosszabb és erősebb változatok közül, melyek legalább 9-10 centimétert vagy még többet áthatolnak a vastag pucoláson, és elég mélyre jutnak a fagerendákban is.

Természetesen vannak eltérő esetek, amikor más típusú rögzítőeszközök válhatnak szükségessé a direktfüggesztő felszereléséhez, de a legtöbbször az acél beütőék és a hagyományos facsavar tökéletes alternatíva lesz. Érdemes kiemelni, hogy a mennyezet hangszigetelését jelentős mértékben növelhetjük – különösen beton esetén ez nagyon fontos – abban az esetben, ha a direktfüggesztő alá valamilyen hangszigetelő szivacscsíkokat helyezünk.

A megfelelő rögzítés után a direktfüggesztők szárnyait csak le kell hajtanunk, majd a megfelelő profilokhoz erősítenünk – lambériák esetén a tetőléc használata is optimális megoldás lehet ilyenkor –, és ezt követően rögzíthető is fel a kiválasztott burkolóanyag.