A homok felhasználása a gyakorlatban

Az építőiparban a homok egy fontos alapanyag, mely főként kőművesmunkákhoz használható és többféle változata ismert.

A jó minőségű homok alkalmazása

A homok a legkülönfélébb kőzeteknek és ásványi anyagoknak a legapróbb szemcséiből álló törmeléke és zúzaléka, amelyet rendszerint a víz, a szél és a jég formált, és eredeti keletkezési helyétől gyakran több ezer kilométerre szállítódott el.

A murvával vagy a sóderrel ellentétben a homoknál rendszerint nagyon nehéz – de nem lehetetlen – pontosan megállapítani, hogy honnan eredeztethető, hiszen kis túlzással a legtöbb kőzet tökéletesen ideális homoknak, ezáltal a kavicsok csiszolódásakor keletkező szemcsék vagy a nagy sziklák zúzásakor jelentkező kis darabkák ugyanúgy adhatják a homok alapját.

A homok meghatározása a szemnagyság tekintetében

A talajmechanikai gyakorlatban és az építőiparban egyaránt szemnagyság szerint osztályozzák a homokot, ezáltal a 0,063 milliméter és 2 milliméter között elaprózott kőzeteket szokás gyűjtőnéven így nevezni. Ezen belül többféle méretezés és kategória létezik, de nagy általánosságban finom- és durvaszemű homokról lehet beszélni. Hazánkban minden méretkategória nagy mennyiségben áll a rendelkezésünkre, de külön kiemelendő a főként az Alföldön bányászott futóhomok, ami az egyik legfinomabb szemű változat mindközül.

Osztályozás a homok alapanyaga szerint

A homok az alapanyagát tekintetve is nagyon sokféle lehet. Bár összetett kőzet, az egyik legfontosabb, illetve legnagyobb mennyiségben előforduló eleme minden esetben a kvarc. Ennek függvényében az alapanyag szerint a következő típusokat különíthetjük el:

  • kvarchomok, melynek jellemzője az, hogy nagyon tiszta benne a kvarcszemek tömege, és mellettük általában ásványi törmelék, főként csillámföldpát és mész adja az alapot;
  • dolomithomok, melyben a glaukomit részecskék általában egyenes- vagy jelentős arányban keverednek el a kvarccal;
  • magnetit-homok, melyben a kvarccal együtt rendszerint nagy mennyiségben találhatunk magnetit szemeket;
  • arkóza-homok, melynek ismérve a gazdag földpáttartalom.

A homok felhasználása a gyakorlatban

A homokot az építőiparban és otthoni építkezések során rengeteg esetben fel lehet használni. Finom betonozási és vakolási munkákhoz, felületek kialakításához például elengedhetetlen a finomszemű homok, ezen felül díszkertek kialakításához, járdák és járdaszegélyek alapozásához vagy fugázásához, de bármilyen kültéri járólap vagy betonlap aljzatának kiegyenlítéséhez is, hiszen könnyű a puha homokban vízbe helyezni még a termetesebb és nehezebb lapokat is. Természetesen a homok bármikor a legjobb alternatíva kiskertek vagy kisebb földterületek tereprendezésére, sőt a gyerekeknek kialakított játszóterek elengedhetetlen kelléke is egyben.

Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Kapcsolat

Legfrissebb híreink

Olvassa el legfrissebb híreinket