Renoválás esetén ugyanis ennek helyes újragondolása – pláne a szigetelés miatt – kiemelkedően lényeges, de új ingatlan esetén szintén komoly figyelmet kell szentelnünk neki. Bár az aljzatokat a kőművesek alakítják ki, és csak a legritkább esetben áll neki valaki önállóan – hiszen speciális mérőműszerek és sok gyakorlat kell hozzá –, de néhány alapfogalmat így is el kell sajátítani hozzá. Hogy melyek ezek a definíciók, azt ebben a bejegyzésben gyűjtöttük össze.
A legalapvetőbb beltéri burkolat, melynek meghatározott szilárdságot és vastagságot kell elérnie a födémen, hiszen egyfajta teherhordó rétegként azt a célt szolgálja, hogy a megfelelő padlóburkolat kialakítható legyen rajta. Maga az aljzat általában betonból, vagyis cementből, sóderből és vízből készül, de egyre gyakoribbak az Estrich alapú megoldások, melyek a munka szempontjából megkönnyítik a szakemberek dolgát, hiszen a kész zsákos anyagokat csak vízzel kell bekeverni, de jó mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni alkalmazásukkor. Az aljzat általában 6 centiméter vastagságú, ennél magasabb lehet, alacsonyabb azonban nem.
A simítás fogalma a kőművesek szakszótárjában számtalan dolgot jelenthet, de aljzat esetében azt, hogy az elkészült felületet olyan simára lehessen húzni, hogy arra közvetlenül elhelyezhető legyen bármilyen hideg- vagy meleg burkolat. Mivel az aljzatbeton szemcseszerkezete rendszerint nagy, ezért ezeket nem lehet olyan simára elteríteni, hogy arra a habarcsba fektetett hidegburkolatot leszámítva bármit el lehessen helyezni. Egyfajta felületkiegyenlítésként tehát fontos a felület elsimítása, ami lehet hagyományos Estrich, de enyhébb esetben akár valamilyen önterülő megoldás is, melyek az apró szemcseméretből fakadóan olyan simára eldolgozhatók, mint az üveg.
Ma már ritkán hallani az úgynevezett cementsimításról – vagy köznyelven misungolásról –, azonban felújításkor nem árt tisztában lenni vele, hogy mit kell elbontani az aljzatról, mert alatta érhetnek minket meglepetések. A cementsimítás lényege az, hogy simító cementhabarccsal legfeljebb 2 centiméteres vastagságban egy nagyon masszív és könnyen eldolgozható fedőréteg kerül az aljzat felső részére, ami már alkalmas burkolatok fogadására. Előnye, hogy rendkívül tartós akár még kültéri alkalmazás esetén is, de a mai önterülő megoldásokkal szemben sokkal időigényesebb, hovatovább nehezen kezelhető – gyakorlatilag nem lehet locsolni a belső helyiségekben –, emiatt könnyen repedezhet és zsugorodhat.
Egy régi módszer a felső aljzat kialakítására, amit minden esetben fontos elbontani egy lakásból a felújításkor, mert ezt a felső réteget általában rákkeltő azbesztrostból keverték ki – legalábbis többek között. Népszerűségét annak köszönhette, hogy nem zsugorodott, könnyen el lehetett dolgozni, és egyedül csak a víztől kellett megóvni, mert amint nedvességet kapott a felület, rögtön károsodott.
Itthon is sokáig alkalmazták egy időben az úgynevezett anhidrites vagy gipszes aljzatot, amivel alapvetően még manapság sincs különösebb probléma, hiszen környezetbarát és tiszta alapanyagokból készül. Használatát azonban kiszorította a Padlopon, és a többi különböző terülő aljzatkiegyenlítő, melyek tartósabbak, mint a gipsz, hiszen bár az is könnyen bedolgozható, olcsón kialakítható, nem zsugorodik, de vizes blokkok környékén komoly gondokat okozhat, egyébként felújításkor meghagyható a lakásban, ha jó állapotban van.
Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.
Olvassa el legfrissebb híreinket
