Kis túlzással kijelenthetjük, hogy bontott téglából pontosan úgy kell falat húzni, mint a még felhasználatlan blokkokból, de azért van néhány apró, ámde annál fontosabb eltérés, amit lényeges lehet figyelembe venni.
A falazási munkákat minden esetben, így bontott tégla használatakor is mindig az alapozással indítjuk el. A téglafalakhoz az esetek jelentős többségében az úgynevezett sávalapozást használjuk, aminek a lényege az, hogy az alap legalját fagyhatár alá ássuk, ami hazánkban legalább 80 centiméteres mélységet jelent. Az alap szélességét minden esetben a fal vastagsága határozza meg, hiszen legalább ugyanakkora, de szerencsésebb, ha inkább vaskosabb fundamentumot választunk hozzá a masszívabb szerkezeti kialakíthatóság érdekében.
Magát az alaptestet mindig betonból készítjük, de 30-40 százalékban sóderrel dúsíthatjuk, jellemzően kisebb szemcsenagyságú típusokkal, hiszen a nagy súly alatt hasonló szilárdság érhető el vele, miközben a betonnal jelentős összegeket spórolhatunk meg. Fontos figyelembe venni azonban a talaj minőségét, hiszen ez mindig meghatározza az alapozás módját. Magas talajvíz vagy laza szerkezetű telek esetén például az alap vasalására vagy törésére mindig szükség lesz annak érdekében, hogy elkerüljük a süllyedést. Ügyeljünk arra, hogy az alap felülete mindig vízszintes és sima legyen, hogy alkalmassá tegyük a falazás előtt alkalmazott bitumen szigetelőlemez fogadására.
Amennyiben az alap felső rétege nem egyenletes, még a falazás előtt egy vékony habarcsréteggel kiegyenlíthetjük a felületet, melyre a kötés után azonnal megkezdhetjük a bitumenes szigetelés elterítését, amit legalább 10 centiméteres átfedéssel valósítunk meg. Ha a szigetelést megfelelően elhelyeztük az alapon, előkészíthetjük a munkához szükséges eszközöket.
A falazáshoz szükséges szerszámok: kőműves serpenyő, kőműves kanál, kőműves kalapács, vödrök, vízmérték, talicska, keverőgép, falazó zsinór.
Miután előkészültünk a megfelelő eszközökkel és alapanyagokkal, nekiláthatunk a falazó habarcs lekeverésének. A legszerencsésebb, ha ebből a célból a készen kapható zsákos anyagokat választjuk, melyek biztosan megfelelő, de ami ennél is fontosabb, a sokadik keverés után is ugyanazt a minőséget tudják garantálni a kötés szempontjából.
A munkát minden esetben a leendő fal síkjának két szélén indítjuk el, ezáltal habarccsal rögzítjük a két szélső téglát, majd a kettő között kihúzzuk a falazó zsinórt, mely rögtön megadja az épülő fal vonalát. Ehhez viszonyítva kell leraknunk az első sort, majd utána legalább minden második sor esetében alkalmazzuk a zsinórt az imént leírt módon, felváltva a vízmértékkel, hiszen így biztosan megakadályozhatjuk a fal esetleges dőlését.
Mindig vegyük figyelembe, hogy a falazás során félkötést alkalmazzunk, vagyis ha a kezdő sort egymás mellé elhelyezett, felsorakoztatott téglákkal kezdtük meg, akkor a második sort erre merőlegesen fekvő, párosával elhelyezett blokkokkal folytassuk, majd így váltogatva járjunk el egészen a falszerkezet legtetejéig. Ügyeljünk arra, hogy a falazó habarcsot minden téglára egyenletesen kenjük fel – jó megoldás az is, ha előre felhordunk egy réteget, majd felrakodjuk a téglákat –, de kenjünk elegendő masszát a téglaközökbe is, amihez használjunk kőműveskanalat. Készüljünk fel rá, hogy a téglák súlyától valamennyi habarcs mindig kinyomódik majd az oldalakon, amit még a kötés előtt távolítsunk el, és keverjünk bátran vissza a még képlékeny betonba.
Hogy a falazás után pontosan milyen munkafolyamat következik, azt minden esetben az határozza meg, hogy milyen megjelenést szeretnénk biztosítani az építménynek. Ha a bontott téglából épült falat vakolni szeretnénk, akkor száradás után rögtön megkezdhetjük a folyamatot, amennyiben viszont meghagynánk rusztikus megjelenésűnek, akkor először mindig a fugázással kell kezdenünk.
A fugázáshoz nem kell megvárnunk, hogy a frissen rakott fal megkössön, hiszen a téglák közti habarcsot ilyenkor még jól tudjuk formázni, ezáltal kesztyűt húzva, az ujjunkkal aprólékosan kihúzkodjuk a réseket. Ahová sok habarcs került, onnan eltávolítjuk a felesleget, ahová viszont kevés jutott, oda még töltünk valamennyit. Már ekkor érdemes ügyelni arra, hogy a téglákat lehetőleg ne kenjük össze, mert utólagos tisztítása sokkal nehezebb lesz. Természetesen ennek is meglesz a maga folyamata, így a nagyját drótkefével és smirglivel, az apraját pedig háztartási sósavval tüntethetjük el, melyet ecsettel hordunk fel a tégla felületére. A sósav használatával a blokkok felszíne megtisztul, élénkvörös színűvé válik, száradás után pedig rendkívül mutatós, régies, de mégis minőségi és friss összképet kapunk– bontott tégla ide vagy oda.
Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.
Olvassa el legfrissebb híreinket
