Akár építkezésből maradt ránk, akár egy használt lakás felújításakor, a bontott tégla mindig nagy érték egy kertes háznál. Ennek az oka nem más, minthogy rengeteg egyszerű építményt, járdákat, füstölőket, új válaszfalakat, de akár még kerítésfalakat is építhetünk belőlük odakint a szabadban. Sokan ugyanis hulladékként tekintenek a bontott téglákra, márpedig a régi, jól kiégetett tömör építőanyagoknak nincsen párja, megfelelő beépítés esetén nemcsak rendkívül tartósak, de mindemellett esztétikai értékük is kifejezetten magas. Bár sok esetben több velük a munka, megfelelő kreativitással és előkészületekkel azonban a bontott téglából is kifejezetten szép kültéri falak építhetők – legyen szó akár kerítésről, akár egyszerű térelválasztóról. Lássuk, hogy mi kell hozzá!
Bontott téglával dolgozni ugyanolyan jó, mint a tüzépről frissen kihozott, még fóliába csomagolt építőanyagokkal. Ennek azonban megvannak a maga feltételei, ezáltal rendkívül lényeges, hogy a kibontott téglákat alaposan megtisztítsuk, hiszen a beépítés miatt rengeteg betonmaradék lehet rajtuk, melyek a szabályos beépítést és az esztétikai értéket egyaránt lerontják. Noha csiszolgatni és drótkefézni felesleges őket – kivéve abban az esetben, ha maga a tégla lesz a dísz, de ilyenkor is elég pusztán a látható oldalra koncentrálni –, ugyanakkor egy kőműveskalapáccsal mindig alaposan szedjünk le róla minden felesleges kötőanyagot a beépítés előtt.
Amennyiben a téglákat megfelelően letisztítottuk, jöhet az alapozás! Egy kültéri falszerkezetnek, legyen bármi a funkciója, elengedhetetlen a megfelelő alap, ami esetünkben hagyományos sávalap lehet. Alapszabály ezzel kapcsolatban, hogy mindig a fagyhatár alá nyúljon, ezáltal fontos elérnie a 80 centimétert, ellenkező esetben a fagy kimozdíthatja a helyéről, összetörheti az egész építményt, ezzel életveszélyessé téve az építményt – különös tekintettel a gyerekek számára.
Az alapot mindig szélesebbre hagyjuk, mint a tervezett fal vastagságát. Alapnak mindig nagyon erős betont használjunk, vagyis jó minőségű, nagyobb szemű sóder mellé elegendő cementet és tiszta vizet az ideális kötés érdekében. Ha a talaj túl laza szerkezetű, elengedhetetlen, hogy vasalást is tegyünk bele, de túl rossz minőségű talajnál az alap törése egyaránt fontos lehet. A méretek tekintetében egy szabvány 25 centiméteres téglafalnak érdemes 30-35 centiméteres alapot önteni, méghozzá egészen fel a talajszintig.
Miután elkészült az alap, és sikerült kellően vízszintesre húznunk a felső részt – ami nagyon fontos –, gondoskodnunk kel a vízszigetelésről. Ha ugyanis erre közvetlenül felfalazzuk az építményt, a téglák vizesedni fognak, salétromossá válnak, a szerkezet pedig hosszabb távon összedől. A legjobb vízszigetelés ilyen esetben a bitumenes lemez, amit szükség esetén 10 centiméteres átfedéssel alkalmazunk úgy, hogy egy gázmelegítővel megfelelően összemelegítjük a darabokat, és egy kicsit ráolvasztjuk az egészet magára az alap tetejére is, hogy pontosan illeszkedjen. A bitumentes szigetelés akkor a legjobb, ha az alapról is lelóg legalább 1-2 centimétert, hiszen ilyenkor a visszafröccsenő víztől is véd valamennyire.
A vízszigetelés után a leendő falszerkezet legfontosabb lépése következik, az első sor kimérése és lerakása. Ez azért lényeges, mert ha itt elrontjuk az irányt, ha nincs meg a vízszint, akkor az egész fal és kerítés ferde lesz. Ennek megfelelően kimérjük a két szélső pontot egy-egy téglával, melyekre egy zsinórt rögzítünk. Ez adja majd a leendő fal síkját, így van időnk jó előre méricskélni, vízszintet nézni, és beállítani a leendő fal irányát, kijelölni az esetleges bástyák helyét, amivel sokkal masszívabbá tehetjük az építményt.
Mikor minden a helyén van, lekeverjük a falazó habarcsot, és a szigetelésen elterítve egy vékony réteget, lassacskán lepakoljuk az első téglasort, ügyelve arra, hogy a következőt majd kötésben kell letenni, ha tehát az első sorban a téglák az alapra merőlegesek, akkor a következőben arra párhuzamosaknak kell lenniük, hiszen így sokkal stabilabb falszerkezet kapható. Az első sor kialakítása nagyon fontos, legyen vízben az összes tégla, hiszen a többi szintet így sokkal egyszerűbb lesz megfelelően kialakítani.
Minden sornál lényeges, hogy mindenhová egyenletes mennyiségben jusson a falazó habarcs, és ne ijedjünk meg, ha a sorok közül kinyomódik a felesleg, de azt azonnal töröljük le, mert száradás után már csak vésni lehet, amivel ronthatjuk a szerkezetet, alaposan megnehezíthetjük a dolgunkat, hovatovább a kész falszerkezet esztétikai értékét szintén negatívan befolyásolhatjuk. Lényeges lépés, hogy száradás után az elkészült falat jól átdörgöljük sósavval – természetesen megfelelő védőfelszerelés használata mellett. Ez azért fontos, mert a tégla színét felfrissíthetjük, élénkpirossá tehetjük vele, miközben eltűnnek a szennyeződések, és idejekorán védelmet nyújtunk a későbbi salétromosodásnak is.
Amennyiben a falat szeretnénk megfelelően lezárni, a sima habarcsréteg elterítése nem a legtartósabb megoldás. Ha van otthon bontott tetőcserép, akkor az például kifejezetten jó választás lehet ebből a szempontból. A legjobb, ha a megkötött falszerkezetbe lefúrunk egy darab tetőlécet, ami megfelelő dőlést ad a cserépnek a felhelyezéskor. Fontos, hogy a tetőlécet mindig pontosan síkba tegyük, ellenkező esetben a cserepek rögtön megmutatják a fal esetleges egyenetlenségeit.
Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.
Olvassa el legfrissebb híreinket
