A beton az elmúlt évszázadok során a mindennapjaink részévé vált. Az építőiparban kis túlzással mindennek az alapja ez a mesterséges anyag, melynek előállításához kavicsot és/vagy homokot, cementet, illetve vizet használnak a szakemberek. Nagyon fontos odafigyelni ezeknek az arányára, hiszen sem a túl kevés, sem a túl sok cement nem teszi lehetővé a megfelelően masszív kötés kialakulását, de a sok víz sem ideális, mert kimossa az értékes cementet a masszából, mely kötőanyagként azt a célt szolgálja, hogy összekösse ezeket az anyagokat.
Mint az imént elhangzott: a jó minőségű, masszív, majdhogynem sziklaszilárd beton kavicsból és/vagy homokból, cementből, illetve vízből áll. Ebben a képletben a sóder nagyobb kavicsdarabkái adják a beton masszív alapját, míg a kisebb kőzetek, illetve a homokszemek a köztük lévő rések megfelelő kitöltését biztosítják, maga a cement pedig ennek az egésznek a kötőanyagaként, gyakorlatilag ragasztójaként különféle kémiai és fizikai folyamatok révén – ennek beindításához szükséges a víz – összefogja az elemeket.
A frissen lekevert beton azért nagyon kedvelt anyaga az építőiparnak, mert egy rövid ideig lehetőség van szabadon megformázni a különféle zsaluk segítségével. Mikor a friss malter megszárad, tehát a cement megfelelő kötést képez, egy megszilárduló tömb jön létre, mely kimagasló teherbírást kap. Nagyon fontos, hogy utóbbi biztosításához nemcsak az alapanyagok megfelelő arányára kell odafigyelni, de mindemellett arra is, hogy a levegőt mindig kidöngöljük belőle, mert a légbuborékok csökkentik a beton szilárdságát.
A modern beton tulajdonságait a keverés során ma már rengeteg adalékanyaggal lehet javítani, ezáltal lehetőségünk nyílik például lassítani vagy gyorsítani a kötést, képlékenyebbé tenni a masszát, ellenállóbbá tenni a faggyal szemben, de vannak olyan megoldások is, melyek azt a célt szolgálják, hogy a betonban a megszilárdulás után légpórusok keletkezzenek a könnyebb szerkezet vagy a jobb szigetelés miatt. A beton nyers masszájában a cement kötőerejét a benne megtalálható égetett mész biztosítja, ami vízzel érintkezve oltott mésszé alakul, miközben nagy hő keletkezik, mely reakció kivonja a levegőből a szén-dioxidot, így már kötésben kemény mészkővé alakul vissza.
Hogy a betonhoz szükséges cement megfelelő mértékben megkössön, ahhoz nagyon fontos lesz a folyamat során elegendő mennyiségű vizet alkalmazni, méghozzá nemcsak a keveréskor, hanem utólag is. A kész betont ugyanis éppen ezért locsolni kell. Ennek az időtartama és gyakorisága mindig időjárásfüggő, nagy kánikulában gyakrabban, esősebb vagy borúsabb időben ritkábban, de oda kell figyelni arra, hogy a betont soha ne áztassuk el, mindig csak annyi vizet kapjon, amennyire éppen szükség lesz ahhoz, hogy ne száradjon ki. Amennyiben ugyanis kiszárad, a beton megszilárdulásához szükséges kémiai folyamatok nem tudnak végbemenni, tehát a végeredmény megrepedezik, megtöredezik, állaga morzsolható lesz.
Főként elérhetőségének, viszonylagos olcsóságának, valamint könnyed előállíthatóságának és formázhatóságának köszönhetően a beton az egyik legnépszerűbb építőelem, ezáltal egy ingatlan felépítésekor szinte bármit kiönthetünk belőle. Legyen szó födémekről, oszlopokról, lépcsőkről, járdákról, feljárókról vagy aljzatokról, a beton minden esetben jó alternatíva lesz. Az így előállított szerkezetek esetében a teherbírás és a rugalmasság egyaránt jelentős mértékben megnövelhető, ha vasrudakat vagy speciálisan erre kitalált vashálót helyezünk el a betonban. Így jön létre az úgynevezett vasbeton, melynél tartósabb, olcsóbb és erősebb, nem mellesleg pedig szabadon formázható építőanyag jelenleg nem létezik.
A beton eredete a római korig nyúlik vissza. Akkoriban kőtörmelékből és mészből állítottak elő olyan tartós masszát, melyek megszilárdult változatai gyakran még manapság is állnak. A római cement alapját a nagy alumínium- vagy szilíciumtartalmú, főként vulkáni törmelék adta, melyek alkalmasak voltak óriási szobrok, vízvezetékek, épületek, valamint fürdők építésére is. Mivel vulkáni alapanyaggal dolgoztak, az így keletkező beton még a víz alatt is megkötött. A rómaiak tudományát évszázadokon át ismeretlen okokból nem használta az emberiség, de az 1800-as években újra felfedezték, majd egyre több szabadalom született, mígnem Joseph Aspdin, egy angol kőműves 1824-ben szabadalmaztatta a manapság is ismert és használt portlandcement ősét.
Felkeltettük érdeklődését?
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.
Olvassa el legfrissebb híreinket
